Eljutottunk idáig. Sajnos! Annak idején Pierre de Coubertin, az újkori olimpiák atyja vehemensen ellenezte a nők versenyzését, aztán mégis megjelentek az úszók teniszezők, műugrók, majd 1928-ban egy bizonyos Lina Radke rossz példája nyomán az atléták, mígnem megérkeztünk a teljes emancipációig, hiszen Párizsban már a gyengébb nem ugyanannyi képviselőt küldhet az ötkarikás porondra, mint az erősebb.
Csakhogy nem szabad átesni a határvonalon. Korábban a dél-afrikai középtávfutó Caster Semenya és idén az algériai ökölvívó Imane Helif ezt tette, tesztoszteron túltengésben szenvedve, hatalmas botrányt okozva. Aki biológiai értelemben férfi, annak a muszklijai kiváltképp maszkulin formátumúak, arról nem szólva, hogy ökölcsapásai is pörölyösebben csapódnak a vetélytárs állkapcsára. Erről bánatos ódákat zenghetne az olasz vetélytárs, aki csak röpke egy percet töltött a ringben a szemlátomást felettébb férfiasnak ható afrikai „csávógádzsi” ellen. Azért őszintén reméljük, a kiváló formába lendült Hámori Luca kifog rajta a negyeddöntőben, és a szépségnek még jóindulattal sem nevezhető mediterrán bokszoló szégyenszemre vonul hazafelé.
A szálkás izomzatú Kós Hubertnek ezzel nincs gondja. A kétszáz méteres hátúszás világklasszisa rendkívül taktikusan suhant a vízen, és az utolsó tempókon teljesen állva hagyta a görög riválist, megszerezve Magyarország első olimpiai aranyérmét 2024-ben.
Még a játékok kezdete előtt egykori matematika tanárommal kötöttem egy fogadást. Méghozzá a kézilabdázóinkkal kapcsolatban. Ma is egyértelműen vallom, a női válogatott előkelőbb helyezést ér el Párizsban, mint a férfi Társaság. Erre erősítettek rá Klujber Katrinék a spanyolokkal szembeni gyönyörű győzelemmel, bejutva a nyolc közé, amire viszont Bodó Ricsiék még csak áhítozhatnak, noha a norvég gépezet rozsdásodását kis híján kihasználták, de még hátra van a dán és a francia „fickóság”, de bízzunk benne, nem lesz feketeleves.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése