Párizsi parazsak (8.) – Aranycsinálók titka

A szerda esti eseménydömping közben irodalmi emlékek tódultak a fejembe. Méghozzá az egyik gyermekkori olvasmányom, még a Delfin könyvek sorozatából, a múlt század közepének kevéssé ismert szovjet-orosz írója tollából: A pergamen titka.

Alekszandr Polescsuk művében a flamandföldi Mechanicus család életébe nyerhetünk betekintést, akiknek ősei az alkímia tudományágában alkottak maradandót. Azaz az aranycsinálásban. Ezt műveli sportos áttételben a kiváló amerikai edző, Bob Bowman, aki a huszonháromszoros olimpiai bajnok, Michael Phelps mestere volt, most pedig istállójában olyan "lovak” nevelődnek, mint Leon Marchand és Kós Hubert.

A francia ötkarikás vágyak párizsi megtestesítője hatalmasat alkotott ezen az estén. A mi extravagáns zsenink, Milák Kristóf csak pisloghatott, amikor a gall legény elsüvített mellette az utolsó pár karcsapás alatt a kétszáz méteres pillangón, majd alig két óra múlva a teljesen más mozdulatsorozatot megkövetelő melltempókban is elsőrangút teljesített. Erre még nem volt példa az olimpiai történetben, mármint, hogy a pillangó és a mell szakág hosszabbik távján egyaránt elsőként végezzen, méghozzá röpke százhúsz percen belül. Itt működött igazán az aranycsinálás művészete, vagyis Bob Bowman tudománya, mert abban biztosak lehetünk, ez nagymértékben az ő műve, mert kizárt dolog, hogy bármiféle apelláta lehetne vele szemben az edzésmódszerek alkalmazásában, amit mond, tökéletes szentírás, elképzelhetetlen az ellenvélemény, ami egyértelműen maga után vonja, hogy az öntörvényűen kezelhetetlen Milák Kristóf sohasem kerülhetne be a csoportjába.

A másik könyvélmény, ami az eszembe jutott, a két cseh világvándor, Hanzelka és Zikmund közép-amerikai naplója, aminek része a guatemalai kaland, kacskaringós országutakkal, veszélyes szakadékokkal, de egyben gyönyörű tájakkal a Kordillerák csodálatos vidékén. Nos, Guatemala 2024 előtt mindössze egyetlen ezüstéremmel rendelkeztek az olimpiai gyűjteményben, most viszont traplövészetben Adriana Ruano Silva révén eljutottak a legnagyobb magasságokig.

Amiben Szilágyi Áronnak már komoly tapasztalata van, és a kardvívás magyar klasszisa újfent megmutatta, vérbeli sportember, mert az egyéni kudarcát követően a csapatban elképesztően magára talált, óriási szerepet vállalt a fényes ezüstérem megszerzésében.