Halász Bence
kiváló versenyzőtípus. Erről a tulajdonságáról a korábbi esztendők
világversenyein alaposan meggyőződhettünk, és ezúttal sem kellett csalódnunk
benne. A Dobó SE kalapácsvetője a vasárnap esti döntőben sorozatról-sorozatra
javított az eredményén, és bár a végére már nem tudott egy újabb lendülettel
kirukkolni, illetve a nyolcvan méteres határt sem sikerült áthajítania, a
gyönyörű ezüstéremmel okozott mérhetetlen boldogságot több százezer magyar
honfitársának. Amire ott fenn, a bal kettes felhőn a néhai szombathelyi
„dobópápa”, Németh Pali bácsi is elégedetten csettinthetett.
Ethan Katzberg
viszont megint verhetetlen volt. A néhány éve a semmiből előbukkant kanadai
tehetség a ketrecben olyan sebességgel pörög, akár egy búgócsiga, és biztosak
lehetünk benne, hogy nemsokára átadja a múltnak a legendás Jurij Szedih
világcsúcsát.
A kis nemzetek
egyértelműen előre törnek. Lám-lám, kitágult a földkerekség, és olyan országok
képviselői is jelentkeznek a medálokért, amelyekről eddig legfeljebb az iskolai
földrajzórákon hallott az egyszerű halandó. Nosza rajta, vegyük tehát elő a
térképet és keressük meg a karibi szigetvilágban Saint Lucia szigetét, amelynek
atlétája, Julien Alfred szélsebesen száguldva szerzett aranyat a száz méteres
síkfutásban. Vagy kutassuk fel Guatemalát a közép-amerikai földsáv közepe
táján, ők sem arattak még eddig ötkarikás diadalt, és most traplövészetben ez
is megszületett. De itt van még a két hongkongi vívó, a fülöp-szigeteki tornász
srác, Yulo, aki olyan elődök nyomába eredt, mint Nyemov, Deferr, Blanik és
Shewfelt. Egyszóval még mi, az olimpiai históriában jártasabb emberek is csak
kapkodjuk a fejünket, annyi minden új jelenik meg.
Végül egy számomra
rendkívül szimpatikus egyéniség. Novak Djokovics mindent megnyert már hosszú
pályafutása során, Grand Slam sikerek halmaza kísérte töretlen életútját,
egyedül az olimpiai arany maradt ki még eddig a kollekcióból. De eljött ez a
pillanat is. Az egyszerű emberfia azt hinné, egy fránya legyintéssel intézi el,
hogy a döntőben felülmúlja a nála jóval fiatalabb vetélytársát, Alcarazt. Erre
úgy zokogott, mint egy kisgyerek, könnyek között, remegő kézzel borult le a
Roland Garros salakjára, és rohant fel egyből a lelátóra, hogy mielőbb
megölelhesse a szeretteit. Igen, jól tudjuk, az olimpia egészen más kávéház,
amikor a széles sportvilág legdédelgetettebb alakjai is megmutatják emberi nagyságuk
magasztosabb oldalát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése