Kerekes Gréta
megmondta az igazat. Rendesen kiosztotta azokat a kárörvendő magyarokat, akik
egy-egy sikertelenebb teljesítmény esetén máris a temetőre mutogatnak.
A csinos gátfutó
hölgy nem véletlenül hangsúlyozta, már eleve az hatalmas eredmény, ha egy
sportoló kijut az ötkarikás játékokra, ami felülmúlhatatlan élményt jelent
bárki számára. Ő a világranglista negyvenedik, azaz utolsó helyéről érkezett
meg Párizsba, komolyabb remények nem kecsegtettek, mégis kétszer futhatott,
azaz kétszer integethetett lelkesen az őt köszöntő közönségnek, és több
versenytársa lemaradt ezekről a felejthetetlen pillanatokról. Nem szabad tehát
dohogva kárhoztatni, ha valaki netán gyengébb mutatvánnyal rukkol elő.
Ebben a
tekintetben nézzük csak meg a holland négyszázas atléta klasszis Femke Bol
arcát, amint „csak” bronzérmet szerzett a gátfutásban, holott ő arra készült,
végig kiélezett küzdelmet vív majd a világcsúcsot elérő amerikai Mc.Laughlin
kíséretében. Ezzel szemben lemaradt, a célba érkezés után elpityeredett, mert
többre, magasabbra vágyott, de ez érthető is attól, aki pár nappal ezelőtt egy
fergeteg hajrával hozta a négyszer négyszázas vegyes váltó aranyát a
narancsföldi nemzetnek.
Losonczi Dávid is
ebbe a csalódott körbe tartozik, de biztos vagyok benne, hogy a szemmel
láthatóan erőnléti hiányosságok miatt elvesztett birkózó bronzmeccset követő
harmadik hajnalon már egészen másként vall erről a franciaországi
kiruccanásról, amitől egyértelmű olimpiai bajnoki címet várt, ám be kellett
érnie az ötödik pozícióval.
A tény azonban
tény: a károgókat, a dohogókat, a kákán a legkisebb csomó után mikroszkóppal
kutató szerencsétlen nímandokat le kell inteni, beléjük kell fojtani a szót, amikor
végeláthatatlan eszmefuttatásokba kezdenek arról, mennyire méltatlan hozzánk,
magyarokhoz, ha az ő ítéletük szerint leszerepel egy-egy sportolónk. Vagyis,
csitt, maradjatok csendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése