Párizsi parazsak (14.) – Lutrik és meglepetések

A hosszabbítás eleve lutri. Teljesen mindegy, hogy nagy előnyt adsz le, vagy hatalmas hátrányból állsz talpra, ha a rendes játékidőben nem tudsz nyerni, akkor bizony szerencsejátékossá válsz, mert a ráadásban már bármi történik, az Fortuna istenasszony kegyén múlik.

Nos, ezt a kegyet vesztették el a magyar női kézilabdázók a keddi negyeddöntőben, és hiába minden hősiesség, hiába minden emberfeletti teljesítmény, elképesztő hajtás, a svédek ezúttal jobbak voltak a legvégén. Persze mennyivel másként alakult volna a küzdelem, ha Debreczeni-Klivinyi Kinga kifejezésével élve a hatvanadik perc utolsó szekundumaiban valóban leütik a kilences vonal táján felugró északi átlövőt – de hát a sportban ismeretlen fogalom a „volna”. Így aztán nem kísérthetett Sydney szelleme, amikor az osztrákok ellen hidegrázós ütközetben jutottak be a hölgyeink az elődöntőbe, aztán visszaverhetetlenül meneteltek egészen az ezüstéremig. Párizsban pedig e kínos befejezés miatt maradt a hatodik helyezés.

Hasonlóképpen pórul jártak a vízilabdás lányok, noha azért az Egyesült Államok kiválóságaival szemben nagyobb bravúrnak számít a továbblépés, elvégre az olimpiai címvédőről beszélünk. Ennek ellenére végig „partiban” voltak a Mihók-Cseh tanítványok, és most már rá kell koncentrálni az ötödik pozíció megkaparintására.

Mijain Lopez a világ csodája. Hol van már Alekszandr Karelin, aki egy összekapaszkodási hiba miatt vesztette el a negyedik aranyát 2000-ben, bezzeg a derék kubai legény az emberi fizikum minden törvényét megszegve immár ötödször integethetett híveinek az ötkarikás dobogó tetejéről. Ha belegondolunk, hogy 2008-ban diadalmaskodott először a kötöttfogású birkózás legnehezebb súlycsoportjában, azóta teljes joggal aggatta magára a verhetetlenség jelzőjét, a francia fővárosban immár negyvenkettedik életévét taposva lett megközelíthetetlen és letaglózhatatlan. Végül levette a cipőjét és otthagyta a szőnyegen, ami azt jelenti, kész, vége, ennyi volt. A legenda befejezte.

A norvég középtávfutó fenomén viszont ráfizetett a túlzott taktikázására. A magatartása, viselkedési attitűdjei következtében semmiképpen sem közkedvenc Jakob Ingebrigtsen ráfizetett a fokozott nagyképűségére. Úgy gondolta, az 1500 méteres síkfutás döntőjében elég lesz tempót diktálnia, ezzel lerázhatja vetélytársait. A különböző nemzetközi versenyeken ott van neki a fizetett „nyúl”, azaz aki felvezeti őt, hogy az utolsó körben robbanthasson, de ezúttal ő játszotta ezt a szerepet, a hajrában pedig ahogy ebben a számban szokás, szépen lehajrázták, és még bronz sem jutott számára.