A Georgia Dome kis híján felrobban a hangzavartól. Az
1996-os atlantai olimpia tornaversenyeinek hodályra emlékeztető helyszínén
tízezer csillagos-sávos lobogó leng, tízezer honfitárs szurkol azért, hogy
megtörjön egy hosszú sorozat, és ne az orosz (szovjet) lányok nyakába akasszák
a női csapatverseny aranyérmeit. Soha ilyen esély még nem kínálkozott az
USA-team előtt. A kelet-európai klasszisok sorra rontottak: Horkina,
Kocsetkova, Galijeva, Groseva…
Az utolsó szeren múlik minden. Az amerikaiak az ugráshoz
készülődnek, az oroszok a gerendára várnak. A két válogatott közötti különbség
minimális: ha a pontokat centiméterekbe számolnák át, még az egy hüvelyket sem
érné el.
Dominique Moceanu következik ugrásban. Már csak az ő és
Kerri Strug gyakorlata maradt hátra. Az Amerikába költözött román család sarja
ezen a szeren világklasszis. Nekifut, elszökken a lóról, majd a fenekére
érkezik. Micsoda csalódás! De van még egy gyakorlata, hiszen itt két ugrás
átlaga számít. Javítási lehetőség. Moceanu megint nekiiramodik. És ugyanúgy
végzi. Nem tud, nem képes megállni a lábán, ismét a hátsó felére zuhan hátra.
Ez kevés lesz. Még szerencse, hogy a gerendán az oroszok sem vitézkednek.
Az utolsó lány jön. A tizenkilenc esztendős Kerri Strug. Két
éve Minneapolisban a felemás korlátról leesett, eltörte a kulcscsontját.
Mindenki lemondott róla, csak ő nem. Harcolt, küzdött, felépült, és megvalósult
egyik nagy álma: bekerült a híres Bela Karoli csapatába. Károlyi Béla, az
erdélyi származású legendás edző olimpiai bajnokot faragott már 1976-ban a
román Nadia Comaneciből, aztán feleségével együtt átruccant az Atlanti óceán
túlpartjára, s ott 1984-ben Mary Lou Retton a házaspár kitartó, szívós munkája
eredményeként nyerte meg Los Angeles-ben az egyéni összetett aranyérmét.
Károlyi Béla pedig fantáziát látott az apró termetű Kerriben.
És most, újra hazai pályán, a Georgia Dome tomboló
szurkolótábora előtt Strug kisasszonyon a világ szeme. A tévériporter gyorsan
számol, mennyi is kell az amerikai aranyéremhez. Kerri elindul. Aprózza
lépteit, hatalmas sebességgel közelíti a szert, elröppen, majd a leérkezésnél
megbicsaklik és hátrazuhan. Iszonyú fájdalom hasít a bokájába. Bicegve sétál
vissza a kiindulási helyhez. Kinéz Károlyi Bélára: „mit tegyek mester?” A
kamera most az edző felé fordul. A földkerekség egyik legkiválóbb szakembere
bizonyosan átélt már hasonló szituációkat. Két kezén hüvelyk – és mutatóujjával
kis kört formáz és odakiáltja: „Figyelj rám Kerri: meg tudod csinálni! Meg
tudod csinálni!” De valahol, a szíve mélyén ott a kétség: nem lehetetlen
küldetés ez? A nemrég nagyot rontó Dominique Moceanu fogait összeszorítva
sziszegi: „gyerünk!” A lelátón a Strug-szülők, akik előbb arcukba temették
kezüket, most felállva tapsolnak. Tudják, lányukban hatalmas akaraterő lakozik,
és valóban meg tudja csinálni!
Minden szem, minden kamera, minden fotós optika most Kerri
Strug arcára összpontosul. Nem sziszeg, nem görbül a száj, nem kámpicsorodik:
koncentrál, összpontosít. Lelkében lüktet minden, fájdalom, kín, keserv, és a
talpraállás gyönyöre. „Meg tudom csinálni” – mondja, erősíti önmagában a hitet.
Nekifut – pár méter rohanás ez csak, ennyit kibír az a
fránya boka. Elrugaszkodás, csavar, leérkezés. Billenés nélkül, mint a cövek. A
bal lábát a toppanás századmásodperce után, mintha csak tűzbe lépett volna, felkapja,
úgy tárja már szét kezeit a gyakorlat végén. Majd azonnal a szőnyegre
hanyatlik. Járni is képtelen. Négykézláb csoszog lefelé, mire megérkezik két
edzőnő, és lekísérik a többiek közé.
Kerri Strug napjainkban
A nép, a tábor, mi több, egész Amerika lélegzetvisszafojtva
tekint az eredményjelzőre, hogy végre megjelenjen a pontszám. Hosszú
másodpercek telnek el, míg felvillan az eredmény: 9.712. Éppen elég! Tömény
boldogság a hatalmas sportcsarnok! Egymás nyakában az USA bájos-büszke
hölgykoszorúja, Shannon Miller gyengéden öleli át az új hőst. Hiába ő egyénileg
a legjobb, most nem ez a fontos! Rozalija Galijeva zokog, Szvetlana Horkina a
szemét törülgeti – az oroszok csak ezüstérmesek.
Eredményhirdetés. Károlyi Béla ölébe veszi Kerrit, úgy viszi
az emelvény felé. A hirtelen sztárrá emelkedett lány boldogan integet körbe.
Most már valóban minden kamera rászegeződik. Amikor pedig a nyakába akasztják
az aranyérmet – óriási vastapssal zúg a Georgia Dome.
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése